Együtt formáljuk a pénzügyi technológia jövőjét

Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége

AZ EFISZ
dokumentumok

dr. Selmeczi-Kovács Zsolt

Elnökségi tag

Dr. Selmeczi-Kovács Zsolt, jogász-közgazdász, 4 gyermek büszke édesapja.

A GIRO Zrt. vezérigazgatója 2014 óta, de emellett több vezető tisztséget is betölt: 2016 óta a KELER Zrt. és a KELER KSZF Zrt. Igazgatóságának elnöke, valamint 2017 óta tagja a BÉT Felügyelőbizottságának.

Szakmai pályafutása során dolgozott

  • a Pénzügyminisztérium uniós támogatások elszámolásáért felelős Nemzeti Programengedélyező Irodájában kiemelt jogi szakértőként, majd igazgató-helyettesként közreműködve az Európai Unióból érkező támogatások lebonyolítására vonatkozó hazai szabályok kialakításában, valamint az Európai Bizottsággal történő pénzügyi elszámolásban (2002-2010),
  • a Nemzetgazdasági Minisztérium Államháztartási Szabályozási Főosztályán vezetve az új államháztartási számvitel bevezetésének, valamint az államháztartási gazdálkodási szabályok előkészítését (2010-2013), valamint
  • a Magyar Nemzeti Bank, Bankműveletek Igazgatóságának igazgatójaként ellátva a VIBER rendszer üzemeltetésének, és az MNB pénzügyi műveleteinek back office típusú feladatait (2013-2014). 

Társadalmi tevékenység keretében 2016 óta tagja az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége Elnökségének, a Magyar Közgazdasági Társaság elnökségi tagja, valamint a Miskolci Egyetem óraadó címzetes egyetemi docense.

AZ EFISZ
dokumentumok
FRISS HÍREk Továbbí hírek
IMPRESSZUM
Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ)
1027 Budapest, Kapás utca 6-12.
Cégjegyzékszám: 01-02-0016481
Adószám:18902323-1-41
Telefonszám: +36 70 451 4483
info@efisz.hu
menu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram