Dr. Czímer József a Magyar Nemzeti Bank devizaterületén kezdte karrierjét, ahol előbb nemzetközi pénzpiaci műveletekkel, majd a devizagazdálkodás szabályozásával foglalkozott. E minőségében komoly részt vállalt a bankkártyák magyarországi elterjesztésében és vezető szerepet játszott az illetékes osztály vezetőjeként abban, hogy a bankrendszer kétszintűsítése során az MNB átadta a devizaműveletek lebonyolítását a kereskedelmi bankoknak.
A rendszerváltozás után az IBUSZ Bank vezérigazgató helyettese lett, ahol az üzleti területek vezetése mellett komoly bankszervezői tapasztalatokra is szert tett azzal, hogy az IBUSZ Rt. korábbi 115 fiókjából banki szakemberek koordinálásával részt vett az ország második legnagyobb hálózatú lakossági bankja megszervezésében. E tevékenységhez jelentős innovációs munka is kapcsolódott, amely során Magyarország EU belépése után jelentős szerepe lett a vissza nem térítendő támogatási rendszer (pl. Jeremie alapok) európai szintű szabályozásában, valamint az elektronikus pénzről szóló EU direktíva kidolgozásában.
2010-től előbb egy több bankot felölelő bankkártya kibocsájtási rendszer létrehozását irányította, majd egy korszerű kioszkokból álló fizetési rendszer felállítást vezette. E munkája során megismerte a magyar szövetkezeti bankrendszer jelentős részét.
2014-ben a londoni City-ben kezdett tanácsadóként dolgozni, ahol fő munkaterülete először az azonnali fizetési rendszerek kialakítása volt. E munkája során a legjelentősebb nemzetközi szolgáltatókkal, IT vállalatokkal dolgozott, mint a VocaLink, London, az ACI Worldwide, illetve ő képviseli Londonban a budapesti Capsys Informatikai Kft-t is.
A City tanácsadói közösségének elismert tagjaként több pénzforgalmi és fintech konferencián szerepelt előadóként, de a témát a Pécsi Tudományegyetem Közgazdasági Karán címzetes docensként oktatja is, mint vendégelőadó. Munkája részeként a European Payments Council Scheeme Technical Forum tagja. E minőségében a vezető európai pénzforgalmi szolgáltatók képviselőivel együtt feladatuk az európai pénzforgalmi szolgáltatások szabályozásának kidolgozása.