EFISZ
AZ EFISZ
dokumentumok

2019.03.18.

Közös értékteremtés a Vodafone Magyarország Zrt-vel

Az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége tagjává vált 2019. március 11-én a Vodafone Magyarország Zrt. A vállalat vezető szerepet tölt be Magyarország és magyarországi vállalkozások digitalizációjában, így többek között a mobilfizetési megoldások elterjesztésében. A társaság a mobil fizetési megoldások iránti piaci igényt felismerve, 2016 elején indította el az elsősorban kis- és középvállalkozások életét megkönnyítő ReadyPay szolgáltatást, amellyel Magyarországon egyedülálló módon járult hozzá a készpénzkímélő elektronikus fizetésre való átálláshoz.

„A Vodafone folyamatosan azon dolgozik, hogy ügyfeleit minél magasabb szinten szolgálja ki” – mondta Dr. Budai J. Gergő a Vodafone Magyarország Vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese. Mint mondta: „a Vodafone elkötelezett támogatója a magyarországi digitalizációnak. E törekvés része a UPC Magyarország tavaly bejelentett, jelenleg versenyhatósági jóváhagyásra váró felvásárlása, valamint többek között az, hogy a Vodafone részt vesz a magyarországi 5G Koalíció és a Mesterséges Intelligencia Koalíció munkájában is. Mindezek mellett természetes, hogy örömmel csatlakoztunk az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetségéhez” tette hozzá Dr. Budai J. Gergő.

„Hazánk versenyképessége azon múlik, hogy a gazdaság meghatározó szereplői milyen mértékben és mennyire tudnak, vagy akarnak együttműködni és közösen értéket teremteni a következő generáció számára. Az EFISZ megalakulásával elsődleges célunk volt, hogy azon szakmai kompetenciával és felelősséggel bíró társaságok szövetségévé váljunk, akik közös értékteremtéssel egy jobb jövőt tudnak építeni. Innovatív megoldásaival, kiemelkedő társadalmi szerepvállalásával a Vodafone Magyarország Zrt. megbecsült és példaértékű tagja lesz az EFISZ-nek.” – nyilatkozta Veres Mihály az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége elnöke.

menu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram