EFISZ
AZ EFISZ
dokumentumok

2019.04.09.

Az EFISZ részvétele a Fintelligence Központ budapesti megnyitó rendezvényén

A Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kara, a Fintelligence Pénzügyi Kultúra Központ és az UniCredit Bank Zrt. meghívta az EFISZ-t a Fintelligence Pénzügyi Edukációs Hálózat első fővárosi helyszínének ünnepélyes átadására és az azt követő kerekasztal-beszélgetésre.

Az oktatási centrum hivatalos átadó ünnepségére 2019. április 8-án került sor, mely alkalomból köszöntő beszédet mondott többek között Varga Mihály pénzügyminiszter úr is. A pódiumbeszélgetésre az EFISZ elnöke, Veres Mihály úr került felkérésre, mely szakmai beszélgetés a “Pénzforgalmi innovációk a pénzügyi kultúra szolgáltatában” címet kapta.

A szekcióbeszélgetés több aktuális témát érintett: így például az elektronikus fizetések globális és hazai elterjedését segítő, széleskörben bevezetett digitálisan elérhető szolgáltatások megjelenése, a közeli és távoli jövő meghatározó hazai fizetési szolgáltatásainak megjelenése, az azonnali fizetési rendszer (AFR), és nem utolsó sorban pedig a digitalizáció és a pénzügyi kultúra viszonya, illetve a pénzügyi tudatosság növelését támogató hazai kezdeményezések.

menu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram